 |
| Kép: www.runnersworld.fr |
Mivel magam is blogolok, így megosztanám a személyes tapasztalatomat, véleményemet a témáról. Amikor első (és eddig egyetlen) Gyermekemet vártam, a nőgyógyászom maximálisan a testmozgás mellett volt. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen végig aktív és vidám tudtam maradni. A vidámságom szerintem annak is volt köszönhető - a Babavárás élményén túlmenően -, hogy hála a rendszeresen végzett tornáknak nemcsak a terhességgel járó panaszok kerültek el (úgy, mint vizesedés, emésztési zavarok, nagyon sok felszedett plusz kiló), hanem az erőnlétemet és női mivoltomat is meg tudtam őrizni az utolsó utáni pillanatig. Azt pedig hangsúlyozom, hogy az erőnlétre minden Nőtársamnak óriási szüksége lesz. És nem csak a szülés során (gondolom ezt én, aki császármetszéssel adott életet Babájának), hanem az utána következő időszakban is. Hiszen, amikor még minden fáj, akkor kell csak igazán ott lenni a szeren nem csak testileg, hanem leginkább lelkileg. Sajnos nálunk az első hét végén jött egy kis betegsége a Picinek, aminek okán vissza kellett mennünk a kórházba. Itt viszont senki nem kérdezte, hogy császáros voltam-e és fáj-e esetleg valahol, vagy bírom-e a strapát. Segítség a Baba ellátásában nem volt, hiszen a kórházi segítség a Pici gyógyítására irányult teljes egészében. És ez így is volt természetes és jó. Mindezzel csak arra szeretnék kilyukadni, hogy szerencsésnek érzem magam a mai napig, amiért az állapotom engedte, hogy aktív maradhassak és sportolhassak a 9 hónap során is, mert úgy gondolom, enélkül sokkal nehezebben tartottam volna magam a gyermekágy időszakában. Ezért minden kedves Babaváró Kismamát arra biztatnék, ha orvosa és állapota lehetővé teszi, ne hanyagolja el teste finom trenírozását. Azonban én a magam fanatizmusával együtt úgy gondolom, nem futnék terhesen még akkor sem, ha képesnek érezném magam rá. Valahogy minden porcikám borzong a rázkódástól és az esetleges magas pulzustartománytól. Hiszen gondoljunk csak bele. Az első 12 hétben rendkívül óvatosnak kell lenni, hiszen ez talán a legkényesebb időszak. Ekkor a Pici még éppen csak befészkeli magát a pocakunkba és ehhez megfelelő nyugodt körülményekre van szüksége. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban úgy érezhetjük magunkat, hogy a napi 48 óra alvás is kevés lenne. A szervezetünk megvéd minket saját magunktól. Pont annyi aktivitásra engedélyez számunkra energiát, amennyit végezhetünk. A második trimeszter már aktívabb lehet, ám én itt is aggódnék a rázkódástól. Az orvosom még az elliptikus trénerre is sziszegett, mikor érdeklődtem, használhatom-e. Hiszen még ha ízületileg nincs is közvetlen ütközés a talajjal, minden odabent - beleértve a Picit - kicsikét liftezik föl-le. És itt jöhet a probléma! Az ember állapotosan hajlamos kizárólag a Baba egészsége miatt aggódni és csak rá figyelni. Mindez teljesen természetes, de gondoljunk arra, hogy a megnövekedett méh, a Pici súlya és minden odabent minden rázkódásnál, minden (nem szépen kifejezve) föl-le liftezésnél hatalmas terhet ró az intim izomzatunkra. Rengeteg panaszkodó blogger bejegyzést olvashattam arról, hogy a pocakos futás hatására a szülést követően komoly inkontinencia problémák, vagyis főként vizelet szivárgás alakult ki. Mindezen problémákat helyrehozni pedig roppant nehéz, ha egyáltalán lehetséges. Még arra is érdemes odafigyelni, hogy a gyermekágy után hagyjunk egy kis időt magunknak a "helyrerendeződésre". Azt gondolom, hogy a Babák hat hónapos kora tökéletes időzítés a futások elkezdéséhez mind a Kicsi, mind pedig a Mama számára. Ez nem jelenti azt, hogy orvosi engedéllyel ne foghatnánk már korábban testedzésbe, de fontos, hogy magunknak is adjunk elegendő időt a regenerációra és a testi-lelki felépülésre.
U.I.: A fentiek az én véleményemet tükrözik. Nem vagyunk egyformák, természetesen lehetnek Anyukák, akiknek semmi problémájuk nincs és nem is volt a pocakos futás alatt és után sem. Ha van esetleg véleményed, tapasztalatod, kérlek oszd meg velünk! Köszönöm! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése